Bárpult

-

Damon Salvatore & Silas /Stefan szerepében/

"Az élet váratlan dolgokkal áll elő mindig.. most vajon mivel fog..?"

Szánalmas dolog az emberi érzelem minden apró kis mozzanata, sőt egyszerűen rühellem, hogy amíg boszorkány voltam elő akart bennem ez törni.. Egyszerűen önmagamat hazudtoltam volna meg, ha hagytam volna neki, hogy előjöjjön bennem. Minden kapaszkodót próbált megfogni, és életemet úgy tönkre vágni, ahogy van, de nem hagytam magam, hisz nem én már nem leszek sosem emberi, így hát rászedtem egy drága boszorkányt, hogy tegyen újra vámpírrá, cserébe megkíméltem a családja életét. Remek alku volt, nem? Nekem legalább is megérte.. Úgy sétálok a Salvatore házban, mintha a sajátom lenne, pedig tudom, hogy ez nincs így. Lazán lépek be 'Stefan' szobájába, és kezembe kapom az egyik naplóját. Az íróasztalához lépve leülök a székbe, és az asztalra dobom a kis könyvet. Körbe pillantok a szobán, amely tele van jóformán könyvekkel.. De szeret valaki olvasni, bár nem az én szobám, szóval nem érdekel az eset. Egy ravasz mosollyal nyitom ki a naplót valahol közép tájon, aztán elkezdem olvasni a sorokat;

"...Marcangolva tép szét belülről a kín, és a bűntudat egyvelege, ha csak megpillantom a vért már el vesztem a fejem.. Emberek áldozatainak maradványa marad tetteim után, de vagyok akkor olyan 'kegyes', hogy összerakjam ezek után a testet. Minden egyes erőmmel az ellen vagyok, hogy ne legyek újra az, aki. Teljes erőfeszítésemmel küzdök a vérszomj ellen, amely mint valami megrögzött dolog ivódik bele a testembe, és egyaránt a lelkembe is. Néha úgy érzem, hogy menten meg kell halnom, de amikor eljön az a pont, hogy kikapcsolom az érzelmeimet, akkor szűnik meg csak minden. Élvezet veszi a kezdetét, az őrült hajsza, és maga a gyönyör, amelyet a vér okoz.. egyszerűen leírhatatlan érzés, de tudom, hogy nem szabad, mert akkor nem vagyok emberi.. nem vagyok önmagam..."

Úgy csapom be magam előtt hirtelen a naplót, mintha ideges lennék, pedig nem, csak egyszerűen szánalmas olvasni azon sorokat, hogy így szenvedek, meg úgy szenvedek.. Elegem van belőle! Veszek egy mély levegőt, aztán felállva az asztal mögül megindulok, hogy elhagyjam ezt a házat. Semmi kedvem itt tartózkodni; nyomasztó a környezet, minden olyan nyomorultság itt.. Stefan pedig egy elmebeteg, akire ráférne egy fejmosás.. remélem a víz alatt kitisztult a feje az adott időben. Egyszerűen kapóra jött, hogy bezárva egy széfbe a tó mélyére vethettem.. esküszöm, hogy ennél felemelőbb érzés nem is létezhetett számomra.
Végig sétálok a főtéren, és egyenesen csak egy adott irányba haladok; a Grill felé. Beülök egy italra, és meglátjuk kivel lehet elszórakozgatni jelen esetben, de még egyenlőre csak sétálok könnyed mozdulatokkal, miközben azon gondolkozom, hogy kinek is vegyem fel az alakját.. Végül úgy döntök, hogy eljátszom az árnyékhasonmásomat, ezért kinézetet sem váltva érkezek meg a Grillhez, amelybe végül belépek. Járásom, gesztikulációm, és szinte minden tökéletesen Stefanos kifejezésre hasonlít. Meg sem lehet cáfolni, hogy nem az vagyok.. bárki, aki a közelembe kerül úgy érzi az vagyok, akinek adom magam, ezért is olyan tökéletes ez az álca. Felsóhajtva megyek a bárpulthoz, és leülve rendelek magamnak egy pohár whiskyt, eközben nem törődöm senkivel sem. Megkapva az italt végig pillantok a helyiségen, de egy ismerős alakot sem látok, ezért visszafordulok az italomhoz, majd lassanként kortyolgatni kezdem azt, ezzel is húzva az időt, amely oly lassan telik..