Bálterem

Silas & Klaus

- Ha nem válaszolsz egyik hívásomra sem, akkor a következő találkozásunknál az egyik kedvenc szórakozási módomat fogom alkalmazni rajtad. Kitöröm a nyakad, aztán kitépem a belsőségeid, ledugom a torkodon, csak, hogy mire felébredsz, attól fulladj meg ismét! - nyomtam ki a telefonomat ezzel bontva a vonalat, miközben a bejárati ajtó finoman és lassan nyílt meg előttem és ahogy beléptem két otromba képű vámpír fogadott. Egy pillanatra megálltam, hogy szemrevételezzem őket, ezek nem ugyanazok, akik reggel itt álltak, unalmukban úgy tűnik már helyet is cserélnek. Milyen szánalmas, szedett-vedett társaság. Megforgattam a szemem aztán továbbálltam, közben a mobilomat a kabátom belső zsebébe csúsztattam, majd megigazítottam magamon az öltözéket, egészen Elijah stílusban. Bár róla inkább most nem ejtenék szót, nem tenne jót az idegrendszeremnek. Ütemes és határozott léptekkel közelítem meg a nappalit, ahol hasonlóan az ajtón lévő állapotokhoz, itt is ostoba vámpírokba botlok. Ez egész egyszerűen elképesztő, Marcel lelép ki tudja hová, ezeket meg itt hagyja a nyakamon, holott nem emlékszem rá, hogy mikor avanzsáltam át bébiszetterré vagy jóléti szeretetszolgálattá. Undorodó fintor ül ki az arcom vonásaiba, ahogy elhagyom a helyiséget, dühösen vágtatok át a bálterembe, ahol reményeim szerint éppen nem tartózkodik senki. De hát miért is lenne egyszer úgy, ahogy én gondolom, itt is pöffeszkedik néhány delikvens.
- Kifelé! - utasítom őket idegesen, mire azok bár kissé kéretlenül, de elhagyják a helyszínt, közben összesúgnak a hátam mögött: " Már megint rossz napja van! " Szúrós tekintettel fordulok utánuk, hogy fejezzék be a szövegelést és távozzanak végre, mert egyedül akarok lenni. Különben is mit csodálkoznak rajta, hogy rossz napom van, amióta ezek itt tengetik édes életüket, csak rossz napom van, bár gyanítom minden valószínűség szerint, hogy csak a családommal sem lenne jobb. Erős bennem a késztetés, hogy ezeket a semmirekellő mezei vámpírokat feldaraboljam, aztán elpostázzam Marcel-nek, ha már haza nem jön, csak hogy végre tudja, kivel szórakozik. Hetekig hallgattam a rinyálását Davina miatt, gondolom a kis vámpírokat is egyenként meggyászolná, mindegyiknek minimum két hét siránkozási időt adva. Morogva lépek a bárszekrényhez és szinte feltépem az ajtaját, azon sem csodálkoztam volna, ha a kezemben marad. Magamhoz ragadok egy üveg wiskey-t, egy poharat, majd kitöltöm az italt és lassan az ablakhoz sétálva tekintek ki rajta. Innen egészen pontosan a hátsó udvarra és kertre látok rá, régen ez még valamennyire feldobott, szerettem, mára azonban semmit sem jelent a látványa. Éppen a következőt szeretném kortyolni, mire óvatos, mégis határozott lépések zaja üti meg a fülemet és ösztönösen a hang irányába fordulok. Akár meg is lepődhetnék, de még rajta sem tudok meglepődni.
- Micsoda meglepetés. - tettetem, hogy valahol mégis meglep a jelenléte, ahogy farkasszemet nézek a velem szemben álló személlyel, közben pár lépést teszek feléje, mert felmerül bennem a kérdés, vajon pont ő mégis mit akarhat itt. .

Silas & Klaus

Óhatatlanul is ráncba szalad a homlokom míg a szemöldökömet felvonva kezdem méregetni a velem szembeálló férfit, aki egy igen csak minőségi wiskey-t lenget előttem. Vajon mennyi idejébe telt míg ezt kiválasztotta, gyanítom egy percnél se többe, de legalább gondolkodás nélkül is eltalálta az ízlésemet, igaz ez a lenyűgözésemhez még kevés lesz. Bár kétlem, hogy le akarna nyűgözni, de a szándékaira kíváncsi vagyok, ha már volt szíves megjelenni nálam így hívatlanul is. Tartva a szemkontaktus elveszem tőle az üveget és asztalhoz lépek, hogy töltsek egy pohárral nem csak magamnak, de neki is. A vendégszeretetem azért még a régi, bennem is élek még valahol a jó modor szabályai, csak éppen sűrűn nem alkalmazom őket, mert teljesen felesleges a diplomatikus stílus, arról nem is beszélve, hogy még unalmas is. Azonban néha az élet adta természetesen megformált helyzet ez megkívánja, szóval erőt véve kicsinyes és pusztuló mivoltomon, kitöltöm az italokat. - Hát hogyne, de akkor kérlek pontosítsd, minek köszönhetem a látogatásod. - fordulok felé egy amolyan érdeklődő, kissé cinikus, mégsem tolakodó vagy elutasító, egész egyszerűen egy Klaus mosollyal, majd elé lépek és a neki szánt italt a kezébe nyomom. Érdeklődve figyelem az arcmimikáját, a mozdulatait és gesztusait, meglepő, hogy az utóbbi időben valaki képes érdeklődést kiváltani belőlem, az pedig még inkább, hogy Silas ez a személy. Vele persze nem árt, ha óvatos vagyok egy bizonyos szinten, mielőtt még egy újabb nem létező fehér tölgykaróval kellene gyötrődnöm az üres nappalimban egy éjszaka folyamán. Az a megmozdulása határozottan nem tetszett és egészen sértő is volt rám nézve, de persze utána megkapta tőlem, amit akart, szóval igazán egy szava sem lehet. Az, hogy utána egészen máshová került a gyógyír, nos sajnálatos tény, bizonyára ő sem repesett az örömtől, de mindenkit érhetnek csalódások. Mondjuk nem is értem, hogy miért is gondolkozok én most Silas lelkivilágán, mikor egyrészt nem érdekel, másrészt közöm sincsen hozzá. Csak állunk egymással szemben, tartom elé a poharat, olyan ez az egész, mintha  békejobbot nyújtanék, de azért én sem most másztam le a falvédőről, tudom, hogy mi az a határ ameddig elmehetek. - Szóval tehát? - ismétlem meg várakozóan, remélem nem akar egész ittléte alatt így hallgatni, mert akkor ennek a beszélgetésnek, majdhogynem semmi értelme sem lesz. Persze felmerülhet a kérdés, hogy egyébként van-e, de gondolom perceken belül úgyis meg fogom tudni, tehát kár is ezen filozofálgatni.

Silas & Klaus

Nem hiába, ahogy a mondás is tartja, az embert mindig érhetik meglepetések, bár ha elég jól felkészültek vagyunk, akkor minden lehetőséget számba véve alapozzuk meg azt, hogy mit hiszünk el, mit nem és főleg, hogy kinek hisszük el és kinek nem. Fegyverszünet, tőle? Ha nem az lennék, aki volnék, akkor bizonyára azonnal, mint egy idióta ráugranék az ajánlatra és még hálálkodnék is érte, hogy mily kegyes. Engem azonban érdekelnek a részletek is, mivel, hogy én nem akárki vagyok és szeretek felkészült lenni, nehogy esetlegesen fogást találjanak rajtam vagy éppen megpróbáljanak hátba támadni. Bevallom, hogy párszor már megesett, de mint az jól látható még mindig itt vagyok, mert egyes személynek elég lassú felfogása van. Bár a Mystic Falls-i szedett vedett társaság sosem az eszéről volt híres, hiszen ha képesek lettek volna feldolgozni a halhatatlan fogalom pontos jelentését, akkor meg sem próbálnak nekem keresztbe tenni és akkor még ez a koszos kisváros is több lélekszámnak örvendene. Végig figyelem Silas mozdulatait, ha jobban belegondolok a váratlan fegyverszünetnek a lehetőségébe, talán még hasznot is húzhatok belőle, hiszen ha már itt van ez a helyzet, miért is ne használnánk ki a végletekig. - A problémák valóban felütötték a fejüket, de csak addig amíg le nem tépem egyesével a helyükről őket. - mosolyodom el cinikusan persze ez nem irányába szól, hanem annak a szánalmas társaságnak, akik éppen az én házamban élik naplopó életüket. Ha legalább valamire fel tudnám őket használni, de nem, haszontalan az összes, egytől egyig. Próbálok rájönni, hogy mégis ennek a beszélgetésnek mi lesz a vége, majd mikor a fülembe suttog egy kérdést, lehajtom a fejem és szintúgy elmosolyodom, amolyan jól megszokott mosolyommal. - Nézd Silas, megbocsáss, de miért érdekes ez most? - teszem fel a kérdést a hasonmásokra utalva, mivel nyilván nem tartottam népszámlálást, sem az ő esetükben, sem másokéban, bár neki ez nyilván fontos tényező, hiszen ő is egy közülük. - Ha kérhetem, akkor világosíts fel a részletekről, az ajánlatodtól, valamint arról, hogy miképpen is kerülnek képbe a hasonmások. Nyilván te is tudod, hogy szeretem ha az információk a birtokomban vannak és bizonyára nem is sértelek meg ha azt mondom ez veled sincsen másképpen. - kortyolok az italomba, ami egészen eddig a kezemben volt, már majdnem meg is feledkeztem arról a méregdrága wiskey-ről, amivel megörvendeztetett a nem mindennapi látogatóm. Egyenlőre még nem világosak számomra a dolgok, na de bizonyára néhány információt és az igazi okát elhallgatva a szándékainak, megoszt velem valami üdítő részletet. És pont ez az, amire fel vagyok készülve, hogy ugyanúgy nem bízok meg benne, mint ahogy ő sem bennem, mert egyértelműen így van, nem is hibáztatom érte, hiszen jól ismerem magamat. Ha alkalomadtán úgy adódik akkor szemrebbenés nélkül támadok másokat hátba vagy szegem meg az adott szavam, csak hogy nekem jó legyen. New Orleans-i kiruccanásunk, mert nevezzük így, tehát amikor a családommal, nevezzük őket is egyenlőre így, szóval mikor elutaztunk akkor Elijah már megint szentül azt hitte, hogy én majd megváltozom. Persze hajlamos ezt újra és újra felidézni magában, bár mostanság szerencsére elkerül engem és inkább foglalkozik a farkaslánnyal, az én legnagyobb megkönnyebbülésemre. Addig sem kell hallgatom a fennhőkölt beszédeit, enyelegjen csak nyugodtan, másra biztos könnyebb ráhúzni a megváltást. És különben is ha azok az információk, amik most a kezemben vannak, na ennek fejében meg aztán végképp ne akarjon engem jobb útra téríteni, foglalkozzon inkább a kishúgunkkal, aki orvul felrúgta családi mivoltunkat. Ha nem égett volna le ismét a város... Na de már megint elkalandoztam, tekintetem újra az előttem álló személyre vetődik, midőn leteszem a már azóta jócskán üres poharamat az asztalra. - Tehát hajlandó vagyok a fegyverszünetre, amennyiben elmondod nekem, hogy miféle okból is történik. - nézek a szemébe, arcom talán némi érdeklődést is mutathat, ahogy így állok vele szemben.

Silas & Klaus

Figyelmesen hallgatom, ahogy elém tárja elméjének egy igen aprócska szösszenetét gondosan elhallgatva a fontos információkat. Pont, ahogy vártam tőle. Olyan ez, mint a szerződésekben az apró betűs részek, senki sem veszi figyelembe mégis tudja, hogy ott van. Általában az ördög sosem alszik, így meg sem lepődöm, amikor felhozza a témát a hasonmásokról, majd kijelenti Tatia életben van. Akaratlanul is undorodó fintor ül ki az arcomra nevének hallatán, ezért inkább kortyolok egyet a keserű ízű italból, mely szinte felszántja a torkomat. Emlékeimben feldereng az első komoly árulások egyike, amit testvéreim közül valamelyik, jelen esetben a nemes és megkérdőjelezhetetlen Elijah követett el. Figyelembe véve azonban a jelen állást, azt hiszem hogy míg én tökéletesen megtanultam a leckét, ő addig kicsit sem. Nézzük csak meg, mert nem nehéz észrevenni a helyzetet, ami most fent áll. Tatia-val kezdődött minden, aztán jött Katerina, majd Elena. Igen még a folyton sipákoló Elena is biztos vagyok benne, hogy gyengéd érzelmeket keltett benne az állandó mártíri siránkozásával. Elijah meg amilyen jótét lélek, azaz csak annak képzeli magát, mindig is a segítségére sietett. Nem tudom, hogy mégis mit eszik ennyire a hasonmásokban, de többnyire nem is érdekel, leszámítva a tényt, hogy miattuk állandó jelleggel és szinte ösztönből fakadóan átvert engem. Bár mostanában inkább Hayley-t szereti megkörnyékezni, aki ha nem is egyike a Petrováknak, jellemben igen csak hasonlít rájuk. Szerintem nem is kell felvázolni a helyzetet, elég ránézni a lányra. De persze felmerülhet a kérdés, hogy én is hova a jó fenébe tettem a szemem, mikor összeálltam vele, tragikus egy történet és még egy gyereket is a nyakamba akasztott. Be kell valljam azóta sem tudom, hogy mit kezdjek ezzel az egész helyzettel, én nem vagyok az atyáskodó típus, mint utólag kiderült Marcel-ből sem sikerült értékelhetőt faragnom. Ő is az első adandó alkalommal átvágott engem, nem is olyan nagy csoda, hogy nem válaszol a hívásaimra. De csak kerüljön a kezeim közé, azt a napot minden bizonnyal még a halála órájában is emlegetni  fogja. Ostoba. Visszatérve gondolataim mélyéről tovább hallgatom Silas mondandóját, igazából eddig is hallottam, hogy beszél hozzám és tökéletes meg is értettem a lényegét. A szám előtt tartva az italt nézek rá pár pillanatig, ahogy ismét gondoltaimban merülök el, majd egy határozott mozdulattal lépek az asztalhoz és leteszem a félig még tele lévő poharat.
- Tehát ha jól veszem ki a szavaidból és hogy téged idézzelek nem szeretnéd, hogy bizonyos személyek közbe avatkozzanak, ez vagy azt vetíti előre, hogy a segítségemet kéred burkoltan, vagy pedig enyhe célzás arra, hogy én ne legyek fölösleges púp a hátadon. - nézek rá, ahogy egy kellemes mosollyal a gondolataim elé vetem, közben morfondírozni kezdek az elhangzott nevekről, mint például erről a Tessa-ról. Mintha futólag már hallottam volna a nevét, de bizonyára annyira " sokat " ért nekem az információ, hogy totálisan elkerülte a figyelmemet a nő, egészen eddig a pillanatig. Mert ha Silas képes ezzel a történettel foglalkozni, akkor bizonyára nem is olyan jelentéktelen a helyzet, mint azt hittem. Ez pedig azt jelenti, hogy talán ennek az alkunak a lényege fontosabb lehet, mint azt ahogy elsőre gondoltam. Magam szempontjából nézve az egész ügyet, ha kicsit kelletlenül is, de azt hiszem néhány tényezőt figyelembe véve bele kell mennem. Nem szeretném ha esetlegesen holnap arra kellene ébrednem, hogy egy borzalmasan kellemetlen  meglepetés ér engem. A többi nem érdekel, hiszen a lényeg mindig is én voltam, saját magam felől kell törődöm, mert ha bár nem is olyan rég még hajlottam volna a család újraegyesítése felé, mára ez már teljesen és végleg megszűnt bennem. Ugyan kinek kellene ilyen család? Nevetséges. Újra itt meredek magam elé, észre sem vettem, hogy miközben beszéltem hozzá fel - alá járkáltam, mint valami idióta, bár a mutogatásommal, talán helyet adtam a meggyőzésének. Ahogy rátekintek, közelebb lépek és tartva a szemkontaktust vele, kezdek ismételten beszélni, amolyan szögezzük le stílusban, mert nem igazán szeretném, ha ennek az egésznek híre menne, bár gyanítom, hogy ő sem igazán akarja kiszivárogtatni eme tényt, hogy alkudozásra adta a fejét és " leereszkedett " hozzám. Bár meg kell hagyni, azért nem kellett annyit ereszkednie, csak hogy tisztába tegyük a dolgokat, ki hol áll a ranglétrán. Az ő története mindig is zavaros volt, de bizonyára előbb - utóbb ezekre a fel nem tett kérdésekre, amik bennem vannak, ezekre is választ fogok kapni, ugyanis én mindig megszerzem, amit akarok.
- Amennyiben elvárhatom tőled, hogy az itt hallottak és történtek teljes körű diszkréciót élveznek, abban az esetben hajlandó vagyok felajánlani a...segítségem? Helyes ez így? A lényeg, ha elvárhatom ezt, valamint azt, hogy az elkövetkezendő időszakban nem kell arra feleszmélnem, hogy hátba szúrnak, abban az esetben hajlandó vagyok az alkura. Gondolom megérted, hogy az első és legfontosabb szempont az a saját magam jóléte. - nézek rá egy kicsit tény közlően, nemtörődően mégis fontosnak hatnak a szavaim, majd pár perc szünetet tartva, lassan megemelem a jobb kezemet és elé tartom, ezzel is egyértelműsítve, hogy megpecsételni kívánom az egyezséget, ha elfogadja ezen általam felállított feltételeket.

Silas & Klaus

Mindig is tudtam, hogy léteznek hozzám képest magaslatokat megérintő őrültek, akikben semmiféle szégyenérzet nem merül fel, ha valami olyasmit kell megtenniük, aminek semmi értelme sincsen. Silas és a cselekedetei, pedig egészen pontosan ilyenek. Vegyük csak sorba a ténykedéseit és gondoljuk át őket, minden szempontot figyelembe véve, jó alaposan és a végén ugyanoda lyukadunk ki, azaz, hogy nincs értelme. Illetve talán egy és egyetlen egy, ésszel is felmérhető indokot tudnék felhozni, amit jómagam is meg tudok érteni, de az ő esetében, azt hiszem ez az egész valahol roppant mód és tragikusan félresiklott. Nem mondom, váratlanul ér, ahogy megragadva a kezemet és sajátját, felharapva őket, vérrel kívánja megpecsételni az alkut, mintha ennek bármi értelme volna azon kívül, hogy igen csak látványos. Hiszen én ha az érdekeim megkívánják szemrebbenés nélkül is megszegem az alkut, ugyanúgy ahogy ő is, tehát vér ide, vér oda, nem ez fogja eldönteni, hogy hogyan is alakul ez a későbbiekben. Egyébként is, engem csak úgy ne harapdáljanak holmi Silas félék, sőt lehetőleg senki sem, mivel igazán bosszantóan tud hatni rám.
- Ha még egyszer hozzámérsz, megkeserülöd! - vágom rá szinte azonnal reflexből, amely egészen fenyegetően hat, holott jól tudom ő is idepiríthat nekem, de ha azt hiszi félek tőle, akkor igen csak nagy tévedésben él. Én nem valamelyik idióta Mystic Falls-i lakos vagyok, aki fejvesztve menekül már csak a nevének kiejtése hallatán is és bár rosszul érint a hátamba állított fehér tölgykaró, attól még én vagyok Klaus Mikaelson és ez sokkal több, mint amit bárki elmondhat magáról. Tehát a fenyegetés inkább arra irányul, hogy vegye észre magát és kezeljen egyenrangú félként, mert képes vagyok csúnya meglepetéseket okozni, aminek nem hinném, hogy örülne. Lehet, hogy rafináltnak hiszi magát, de én sem most másztam le a falvédőről innentől kezdve ezt pedig vagy elfogadja vagy mehet ki azon az ajtón, amin besétált. És csak mert ő azt hiszi mindenki felett áll, attól még a szenvedések tárháza igen magas lehet az ő esetében is és ki más is tudná őt jobban szenvedésbe gyötörni, mint én. Persze jelenleg nem dolgozom ezen, hiszen nincs okom rá, de ne provokálja ki, mert megütheti a bokáját.
- Egyébként pedig, nem tudom mit vártál, ki más érdekeit kellene néznem? Mindig is én voltam ez első magam számára és ez ezer év után sem kiölhető jellemvonás belőlem. - folytatom a mondandómat, még mindig előtte ácsorogva és a szemkontaktust is megtartva. Komolyan azt hitte, hogy foglalkoztatni fog más nyomorult élete? Azon személyeknek a léte, kiknek számítani kellene nekem, már mit sem számítanak. Ez a kegyetlen és rideg valóság. A családom azt hitte, hogy ha megszületik a gyerekem, majd biztosan megváltozom, ám mint az jól észrevehető csak rosszabb lett a helyzet. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy éppen alkut kötöttem Silas-szel. Immáron hátrébb lépek egyet, járkálni kezdek a teremben, majd Silas felé fordulva teszem fel az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb kérdését. - Mit akarsz, mit csináljak? - nézek rá keresztbe vetve a kezeim, várakozva a válaszára.

Silas & Klaus

Felvonom a szemöldökömet a szavaira, amikor éppen azzal próbál földbe döngölni, hogy én ő hozzá képest senki vagyok. Ebből látszik, hogy mennyire nem vagyunk egy súlycsoportba, hiszen lássuk be engem teljesen hideg hagy, hogy ő kicsoda és micsoda, mert kellemetlen meglepetéseket ez a " senki " bőven okozhat neki, tehát jobban tenné, ha ennyire nem venné biztosra a dolgokat. Továbbá nem is igazán tudom, hogy mire számított, hogy esetlegesen majd megijedek a fenyegetésétől és rögtön térdre borulok előtte, még a felvetés is nevetséges, csak mert egy ő egy szörnyen depresszív kétezer éves Stefan hasonmás. Tudniillik, hogy ez éppen fordítva van, de pechére, hogy ki kinek a hasonmása itt attól teszem függővé, hogy kit ismertem előbb, az pedig határozottan nem ő volt és itt megjegyezendő, felőlem akár tízmillió éves is lehetne, ugyanúgy hidegen hagyna.
- Erősebb, hatalmasabb... igen, igen, ezen már túlestünk egyszer, szóval lépj túl ezen a megjegyzésemen kérlek, de attól, hogy ez esetlegesen így s van, még ne képzeld azt, hogy bármit megtehetsz. Ami pedig én kifigurázásomat illeti, még gyakorolnod kell egy kicsit, hogy hiteles legyen. - mosolyodom el cinikusan, hiszen ha ő így, hát én sem vagyok hajlandó másképp viselkedni, ne képzelje, hogy meghunyászkodok előtte. Jelen pillanatban megkockáztatom, hogy egy újabb fehér tölgy sem zavarna a hátamban, hiszen csak ennyit tud tenni, mivel ugyanúgy halhatatlan vagyok, mint ő, valamint egy igen fontos momentum is megfogja őt győzni, még pedig az, hogy nálam jobb szövetégest úgy sem fog találni ebben a nyamvadt városban. Persze hitszegőbbet meg megbízhatatlanabbat se, de valljuk be őszintén, rajtam kívül szerintem mindenki kivételesen nem az én fejemre, hanem az övére pályázik. Engem pedig jelen esetben Silas jelenléte nem nagyon zavar, illetve teljesen hidegen hagy, van jobb dolgom is, mint vele foglalkozni. Persze ha már itt vagyunk, akkor nem árt figyelembe venni azon lehetőséget, hogy én miket nyerhetek ezzel a szövetséggel. Ezért aztán vér ide, vér oda, ha a szüksége megkívánja úgyis csak a saját magam javát fogom nézni.
- Gondolom némi elképzelésed van arról, hogy ezt hogyan kellene kivitelezni. - szólalok meg végül ismét, kitérve a csodálatos jövőbeli dolgaira, miszerint meg akarja ölni azt a boszorkányt. - Már csak azért is, mert ha erős és őrült, nyilván egy idegen is kételyeket ébreszthet benne, tehát azt mond el inkább a sok süketelés helyett, hogy milyen ürüggyel keressem fel. - nézek rá, azt hiszem a cinizmusom ismét a magaslatokat veri, vajon most a lenéző stílusa jön elő vagy a megleckéztető? Tulajdonképpen egyik sem érdekel, igazából ha nem vette volna észre egy kicsit még hasonlítunk is, bár talán neki van még más dolog is, ami számít a saját javán kívül. Nyilván a bosszúja hajtja, valahol még meg is tudnám érteni, ha érdekelne a lelki világa, de miután elég a saját magam magányát cipelni, így erről köszönöm szépen, de inkább lemondok.